Egyszer volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren, innen az Ezüsthegyeken, négy elvarázsolt meseország terült el a szivárvány alatti völgyek mélyén. Ezek a picinyke, láthatatlan birodalmak olyan aprók voltak, hogy még egy sündisznó is tízszer átléphette volna őket egyetlen reggel alatt. De aki elég figyelmesen nézett le a fű közé, az néha megpillanthatta az apró házikókat, melyek fűszálakból, virágszirmokból és harmatcseppekből épültek.
E négy meseország neve így hangzott:
Illatvölgy, Zöldliget, Szélcsengőfalva és Harmatmező.
Mindegyik országban más-más fűszernövény volt a legbecsesebb
kincs, és minden növénynek megvolt a maga kis őrzője – egy tündér vagy egy manó
–, aki nap mint nap gondozta, vigyázta, és beszélgetett is vele, mert a
fűszernövények ott bizony értettek az élő szóhoz.
I. Illatvölgy – Az Oregánó és a Kakukkfű
Illatvölgyben, ahol a levegő mindig fűszeres illatot
árasztott, élt két testvér tündér: Orinella, az oregánó tündére, és Thylaris,
a kakukkfűé. Ők ketten állandóan vitatkoztak, vajon melyikük növénye segít
jobban a meseországi lakóknak.
– Az én oregánóm felmelegíti a szívet! – kiáltotta Orinella,
miközben szárnyait fűszálakhoz dörzsölve melegítette fel a levegőt.
– A kakukkfű viszont megvédi őket a náthától! – válaszolta Thylaris, s egy kis
mézcsészét tartott a növény levelei alá, hogy gyógyteát készítsen.
Egy napon különös dolog történt: a két növény hirtelen
elhervadt. A leveleik megbarnultak, száruk lekonyult. Orinella és Thylaris kétségbeesetten
keresték az okát, de semmi különöset nem találtak. Végül egy öreg manó, Sajtorán,
aki a közeli sajtbarlangban lakott, bölcsen megjegyezte:
– Talán a növények nem bírják már a veszekedést. Próbáljátok
ki, hogy nem versenyeztek, hanem együtt dolgoztok.
A tündérek másnap közösen locsolták a növényeket
harmatcseppekkel, daloltak nekik, és nem szóltak egy rossz szót sem egymásra.
Láss csodát: estére mindkét növény új hajtásokat növesztett.
II. Zöldliget – A Rozmaring és a Menta
Zöldliget hűs, árnyékos hely volt, itt lakott Rozi, a
rozmaring manólány, és Mentike, a menta manója. Rozi szigorú rend
szerint élte mindennapjait – hajnalban ébresztő, délelőtt napfürdőztetés,
délután levélsimítás, este levélcsipke-fésülés. Mentike viszont mindig
kacagott, táncolt, és hol itt, hol ott bukkant fel a bokrok között.
Mentike tréfás kedvű lény volt, s egyszer rozmaringágakat
font Rozi ágyába, hogy csiklandozza ébredéskor. Rozi mérges lett:
– Nem lehet csak úgy bohóckodni! A rozmaring katonás növény,
fegyelem kell neki!
Mentike vállat vont, de nem szólt vissza. Ehelyett egy
hatalmas táncos ünnepet szervezett a mentamező közepén. Meghívta Rozit is. A
manólány sokáig hezitált, de végül elment – és csodák csodája, jól érezte
magát.
Másnap reggel Rozi észrevette, hogy rozmaringja még zöldebb
és illatosabb lett. Kiderült: egy kis öröm és kacagás jót tett neki.
Azóta a két őrző együtt dolgozik. Reggel Rozi fegyelmezetten
kezdi a napot, délután Mentike elindítja a menta-zenét. A növények boldogabbak, mint
valaha.
III. Szélcsengőfalva – A Citromfű, a Tárkony és a
Levendula
Szélcsengőfalva a legmuzikálisabb hely volt a négy között.
Ott élt Melissa, a citromfű tündére, Artus, a tárkony manó, és Landilla,
a levendula őrzője. Minden este kis szélcsengők zengtek, amiket a növények
illata rezgetett meg.
Egyik évben szokatlanul sok eső esett, és a növények kezdtek
túl sok nedvességet kapni. A citromfű levelei megpöndörödtek, a levendula
illata elhalványult, a tárkony pedig elveszítette az ízét. A három őrző
tanácskozásba kezdett, de nem tudtak megegyezni, mit tegyenek.
Melissa ragaszkodott a napozáshoz, Artus földcserét
javasolt, Landilla pedig azt mondta, az esőt kellene megbékíteni.
Ekkor egy öreg sáska, Harmattata, megszólalt:
– A növények nemcsak napot, nemcsak földet, nemcsak békét
akarnak. Figyeljétek meg őket, és hallgassátok meg!
Így is tettek. Egy héten át éjjel-nappal figyelték a levelek
mozgását, a gyökerek suttogását, és rájöttek, hogy ha szellőztetik a
gyökereket, árnyékot adnak, és kicsit énekelnek is nekik, minden helyreáll.
Attól fogva Szélcsengőfalva minden lakója együtt dolgozott,
és a három növény újra elnyerte régi szépségét.
IV. Harmatmező – A Lestyán és az Eper
A legkisebb, de legtermékenyebb meseország Harmatmező volt.
Ott lakott Lestina, a lestyán tündére, és Eppermóka, egy igazi
bolondos epermanó. Eppermóka minden reggel elbújt egy eperbokor mögé, és „bú!”
felkiáltással ugrasztotta ki Lestinát. A tündér mindig felkiáltott ijedtében,
de titokban élvezte a játékot.
Egy nap azonban a föld megrepedezett a mező alatt, és az
epergyökerek sérülni kezdtek. A lestyán is kezdett sárgulni. Kiderült, hogy egy
földalatti vízér megváltoztatta útját. Csak együtt, mindkét növény gyökerét
követve tudták megtalálni az új forrást.
Így hát Lestina repkedett, Eppermóka ásott, és mikor végül
megtalálták az új vízutat, azt vezették vissza a gyökerekhez.
Eper újra piroslott, lestyán újra harsogott. És a két őrző
megtanulta, hogy az igazi játék az, ha együtt nevetnek a bajokon is.
🌿✨🌿✨🌿✨
Azóta a négy meseország őrzői évente egyszer összegyűlnek a
Nagy Illatfesztiválon. Minden tündér és manó elhozza a saját fűszernövényéből
egy levelet, és egy hatalmas, varázslatos üstbe dobják. A főzetből olyan illat
és melegség árad, hogy még az emberek is érzik, ha épp arra járnak – csak azt
hiszik, a szél hozta a kertből.
De most már te is tudod: az illat nem a szélből jött, hanem
négy meseországból, kilenc varázsnövényből, és kilenc bátor kis őrző szívéből.
Itt a mese vége, fuss el véle! 🌿✨